Rólunk

A KözösPont misszió egy keresztény fiatalokból álló, évente újraszerveződő csapat, akik a fesztiválok közegében mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy begyakorolt szövegek végighallgatása nélkül, kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról. A KözösPont a katolikus, református, evangélikus egyházak közös összefogása nyomán már 2000 óta jelen van a nagyobb hazai könnyűzenei fesztiválok civil terében.


Honlapunk megújul;
a folyamatosan frissülő tartalmak ezután az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

kozospontsator.hu


Interjú spirijeinkkel az Ördögkatlan fesztiválon


A misszióban Krisztus van velünk, a legérdekesebb helyzetekbe csöppenve is őt keressük. Ezekről is mesél Horváth Saci az alábbi cikkben.


Alább egy riportot láthattok, két vezetőségi tagunkkal, Geiszelhardt Sárival és Demeter Lacival, akik bővebben is mesélnek arról, mi a KözösPont, mit jelent benne lenni, részt venni.


Itt pedig egy néhány évvel ezelőtti videó segítségével láthattok bele, mit jelent KözösPontosként kint lenni egy fesztiválon, mit gondolnak azok, akik ott találkoznak velünk…


Ha szeretnél többet is megtudni rólunk, ide kattintva le tudod tölteni rövid bemutatkozó kiadványunkat.

Hol találkozhatsz velünk?

2023-ban a tervek szerint három fesztiválon leszünk jelen a KözösPont sátorral:
EFOTT
Ördögkatlan fesztivál
Strand fesztivál
Friss információkért figyeljétek a honlapot és a Facebook oldalunkat is!

Korábban írták rólunk:
Emberibb emberré válni
Lenyugodni egy fesztiválon?
Pont, ami összeköt
Akik szeretnék tudni: hogy vagy? – KözösPont – A nyitott és beszélgető egyház képe | Magyarországi Evangélikus Egyház
Nincs mértékegysége